Köszöntünk a Graffit Stúdió honlapján.
Már régen vártuk, hogy megnyisd ezt az oldalt. Elmeséljük, hogy mit, és hogyan csinálunk.
Kezdetben vala az Attila - hát persze, hogy a Krisa. Az Attila rajzol, ötletel-kitalál, szerkeszt, céget vezet.
És persze vala a Bea - de hát ők egyébként is együtt vannak már vagy huszon-sok éve.
A Bea dekorál, számláz, meg persze - bár tagadja - irányít.
Aztán jött a Gyula - Gyula a szószátyár. Na Ő aztán olyan lendülettel tekeri az egeret, mint macska a forró kását. Szóval később jött a Zoli a másik hallgatag - a Gyulával tökéletes egyetértésben tudnak mély gondolatokat transzportálni.
Hát hirtelen ennyi a csapat. Elmondhatjuk: tökéletesek vagyunk - így együtt bármit megoldunk ami kidványokra, nyomdászatra, dekorászatra, arculatra, logóra -vagyis megjelenésre vonatkozik. Akarj egy jó kis "dizájnt", és megkapod. Mert mint Minarik Ede is megmondta :) KELL EGY CSAPAT!
Föleg ezeket csináljuk:
Grafikai tervezés, arculat, logo, embléma, hirdetés, prospektus, Nyomdai előkészítés, kivitelezés,
reklámanyag, prospektus, szórólap, plakát, csomagolás, Dekoráció tervezés kivitelezés, kirakat, autó, reklámtábla, óriástábla, plasztikus betű, felirat fólia kivágás, Webszerkesztés, Nagyformátumú kül- és beltéri fotónyomtatás, reklám, grafika, dekoráció, óriás nyomtatás, Zalaegerszeg, digitális nyomtatás, festmény, weboldal,



